
Mogyoróssy Ágnes
Több évtizedes vezetői pályafutással a hátam mögött változást szerettem volna az életemben és olyan hivatásra találni, amiben azt érzem, hogy a helyemen vagyok. A Gestalt szellemisége már az első pillanattól
Az alábbi oldalon a Magyar Gestalt Egyesület olyan, az adott területen Gestalt végzettségű szakembereket mutat be, akik egyéni vagy csoportos munka keretében tudnak segítséget nyújtani a hozzájuk fordulóknak.
A bemutatott szakemberek tagjai a Magyar Gestalt Egyesületnek.
Az EAGT-nél bejegyzett Gestalt terapeuták / konzulensek aláírták a Magyar Gestalt Egyesület Etikai Kódexét, és alávetik magukat mind a Panaszkezelő, mind az Etikai Bizottság döntéseinek.
Mindazonáltal az egyesület nem vállal felelősséget egy konkrét együttműködés szakmai színvonaláért.
Ezért is nagyon fontos, hogy a szakemberekből az itt megjelenő információ és személyes benyomása, tapasztalata alapján Ön választ és dönt a közös munkáról.
A Gestalt szakemberek az 1997. évi CLIV – Törvény az egészségügyről, 103§-nak, valamint a 2012. évi C Törvény a Büntető Törvénykönyvről 187§ (1) bekezdésnek megfelelően nem végeznek egészségügyi szakképesítéséhez kötött pszichoterápiát.
Több évtizedes vezetői pályafutással a hátam mögött változást szerettem volna az életemben és olyan hivatásra találni, amiben azt érzem, hogy a helyemen vagyok. A Gestalt szellemisége már az első pillanattól
Sokféle valóság létezik egyszerre. Még akkor is, ha épp úgy tűnik nincs kiút. Kapcsolataink és önmagunk tudatosabb megélése, segít azt megtalálni, amelyben teljesebben létezhetünk. Gestalt terapeutaként és szupervizorként az Anahata
„Hogyan csinálod, amit csinálsz?” – kérdeztem a terapeutám, a saját záró ülésünkön. „Szeretem a klienseimet és kíváncsi vagyok rájuk.” Ez talán az egyik legértékesebb hamuba sült pogácsa a tarisznyámban. Amellett,
Ondrikné Sági Emese vagyok, Gestalt terapeuta gyakornok, coach, HR vezető és a „Bármi lehetsz – pályaváltó történetek” című könyv szerzője. Bő tíz éve indultam el egy izgalmas önismereti felfedezőútra, ami
Segítő szakembert a legtöbben ajánlás útján választanak, ami érthető, hiszen ez a leginkább bensőséges emberi kapcsolatok egyike. Én most mégis egy fotóval és néhány őszinte gondolattal szeretnék bizalmat és kíváncsiságot
Pszichológusként végeztem az ELTE-n, de sehogy sem találtam a helyem a hivatásomban. Három gyermekem születése után ismét éreztem a hívást, úgyhogy elvégeztem a személyközpontú tanácsadó képzést. Útközben találtam rá a
Hiszem, hogy a valódi változás alapja önmagunkban van. Ahhoz azonban, hogy velünk született erőforrásaink kibontakozzanak, szükség lehet külső támogatásra, amely segítségével ezek elérhetővé válnak, életre kelnek. Munkám során ezért kifejezetten
„Az van, ami van.” Ez a rendkívül egyszerű mondat az, ami évek óta elgondolkodtat, inspirál, tovább lendít. Ugyanis saját önismereti folyamatomban is újra és újra észreveszem, hogy önmagam, a valóságom
Boldog élet, ki ne vágyna erre? Sokáig éltem abban a hitben, hogy az én életem boldog: tanultam, van szakmám, szép családom, munkahelyem. Ebbe az öntudatlan boldogságba egy idő után mégis
Szalai Judit vagyok. Művészetterapeuta, Gestalt-terapeuta, ex-tanár. Fontosak nekem a képek, színek, formák, textúrák. Szeretem a sokszínűséget, ha ki lehet menni a vonalból, hiszem, hogy a hullámzás az élet természetes része,
Azt gondolom, a közmondások néha tévednek. Járt utat járatlanért sokszor elhagytam. Többször volt karrierváltásom, szakvizsgázott jogászból turisztikai cégvezető lettem, majd Gestalt konzulensé képeztem át magam. Poroszos alapú neveltetésem értékvilágán változtatva
Gestalt terapeuta vagyok. Hosszú út van mögöttem. A mérnöki és a HR menedzser diplomán és Gestalt coaching képzésen át érkeztem meg oda, ahová talán mindig is készültem: ott ülni egy
Magyar Gestalt Egyesület @ 2023
Magyar Gestalt Egyesület @ 2023
Ha szeretnél időben értesülni Gestaltos hírekről, eseményekről, itt feliratkozhatsz: