Elnökség

Andráska Zsófia

Andráska Zsófia

Elnökségi tag

Alapvégzettségem szerint szociológus/szociálpolitikus vagyok. Az egyetemet követően közel 15 évig építettem tanácsadó cégemet, ami projektmenedzsment és pályázatírás területén működött. Még a húszas éveim elején, évekig jártam terápiába, ami sorsfordító döntésnek bizonyult az életemben. Már akkor eldöntöttem, hogy egyszer szeretnék egy ilyen terápiás helyzetben a másik oldalon ülni.

Erre a karrierváltásra a második gyermekem születését követően nyílt lehetőségem. 2015-ben végeztem el az első coach képzésemet. Bár a coach képzést követően azonnal elkezdtem dolgozni, de az elejétől kezdve éreztem, hogy én másként szeretnék kapcsolódni a kliensemhez. A Gestalt irányzattal Boros András humanisztikus pszichológia képzésen találkoztam először és eszmeisége azonnal magával ragadott. Ezt követően végeztem el a Gestalt terápia képzést, aminek szellemisége, gondolkodása, és megengedő, elfogadó, kísérletező  szemlélete nagyon is illeszkedik az én működésemhez. 

A Magyar Gestalt Egyesülethez 2021-ben csatlakoztam aspiránsként, majd 2022-ben elnökségi taggá váltam. A csatlakozásom elsődleges célja, hogy támogassam az Egyesület munkáját, a Gestalt szemlélet elterjesztésében, ismertebbé tételében a szakma és a szélesebb közönség köreiben is.   

Bánkúti Erzsébet

Elnökségi tag

Jogászként kezdtem a pályámat, Európa jogi szakjogászként a telekommunikáció területére specializálódtam. A munkám során mindig is kulcsfontosságú volt számomra a jó tárgyalókészség és a különböző megközelítések megértése és fenntartása. fordulópontot egy nemzetközi vállalat felsővezetői pozíciója hozta el, ahol a jogi terület mellett az emberi erőforrás menedzsment is hozzám tartozott. Ez új szemléletet és másféle készségeket igényelt, ezért mélyebben kezdtem el foglalkozni az emberek működésével és fejlődésével.

Ekkor döntöttem úgy, hogy szakmai tudásomat olyan képzésekkel bővítem, mint a tranzakcióanalízis az IntactAcademy-n, ahol kiváló nemzetközi oktatóktól tanulhattam. Az eredetileg hároméves képzés nemcsak szakmailag, hanem személyesen is rengeteget adott, ezért további két évig folytattam itt a tanulmányaimat. A képzés során egyre inkább arra éreztem késztetést, hogy ne csak vezetői, hanem egyéni szinten is támogassam az emberek fejlődésétEz vezetett el ahhoz, hogy coachkénttrénerként és mediátorként is képezzem magam.

Gestalt szemléletre később találtam ráés azonnal magával ragadott az élményalapú, kísérletező megközelítés, ami közel áll hozzám. 2023-ban, négyéves képzés után Gestalt terapeutaként végeztem, és azóta is ezt a szemléletet ötvözöm korábbi tapasztalataimmal, legyen szó egyéni vagy csoportos munkáról.

A Gestalt közösségben egy támogató, inspiráló szakmai közösségre találtam.  A Magyar Gestalt Egyesülethez először aspiránsként csatlakoztam, majd 2024-től elnökségi tagként segítem az egyesület munkáját. Legfontosabb feladataim közé tartozik az elnökség szervezési feladatainak támogatása és a jogi szakszerűség biztosítása.

Miklós Kata

Miklós Kata

Elnökségi tag

Közel 20 évet dolgoztam egy nemzetközi alapítványnál, ahol többek között bölcsész- és társadalomtudományi egyetemi képzéseket, csereprogramokat, szakmai továbbképzéseket, diákprojekteket, konferenciákat szerveztem és irányítottam. Az izgalmas és változatos feladatok mellett egyre inkább hiányzott a közvetlen emberi kapcsolat. Elvégeztem egy mediátor-képzést, majd véletlenül találkoztam egy korábbi elnökségi taggal, aki lelkesen mesélt a Gestaltról. Izgatottan és örömmel fedeztem fel benne egy új és mégis ismerős megközelítést, hiszen mindig is otthon érzem magam az ítélet-mentességben, elfogadásban, az „itt-és most”-ban. Elvégeztem az alapképzést, majd pedig a terápia képzést is. Ez idő alatt rengeteget tanultam magamról, arról, hogy vagyok én a világban, és megtanultam még jobban tisztelni azt, ahogy mások igazodnak.

Az elnökséghez 2018-ban csatlakoztam, és mindjárt részese lettem az EAGT konferencia szervező csapatának. A munka során közelebbről megismertem az elnökségben dolgozó kollégákat, és számos gestaltos szakembert is. Örömmel vettem, hogy az átalakított elnökségi struktúrában is megtalálhattam a helyemet.

Úgy gondolom, korábbi tapasztalataimat jól tudom kamatoztatni az elnökség feladataiban. Leginkább a szervezésben, közösség-építésben, illetve a pénzügyi és egyéb adminisztrációs területeken vállalom el a feladatokat. Ezen kívül jól tudom kamatoztatni az eredeti szakmámmal megszerzett angol-tudásomat is.

Mogyoróssy Ágnes

Elnökségi tag

Több évtizeden keresztül voltam kereskedelmi területért felelős vezető különböző pozíciókban az élelmiszeriparban ,és közben a saját vállalkozásomat is építettem.

Nagy fordulat volt az életemben, amikor elvégeztem az Integrál Akadémiát, ahol először találkoztam a Gestalt-tal. Annyira elvarázsolt, hogy az NGI négyéves Gestalt képzését is elvégeztem.

Szakmai pályafutásom során mindig központi szerepet töltött be az emberek közötti kapcsolatok fejlesztése, az emberi psziché megértése, valamint a kreatív és hatékony megoldások kidolgozása a közösségek érdekében. A Gestalt szemlélet számomra nem csupán egy módszer, hanem egy életfilozófia, amely segít abban, hogy a jelenben éljünk, és értékeljük a változásokban rejlő lehetőségeket.

Elnökségi tagként az a célom, hogy támogassam a Gestalt szélesebb körű megismertetését, népszerűsítsem a módszertanát és erősítsem a közösség összetartását.

Bízom benne, hogy tapasztalataimmal – az üzleti világban és a socail mediá-ban -hozzájárulhatok a Magyar Gestalt Egyesület fejlődéséhez.

Puchinger Mónika

Puchinger Mónika

Elnökségi tag

Több mint 15 éve dolgozom coachként. Ez idő alatt folyamatosan képeztem magam, miközben business coachingban, team coachingban, szervezetfejlesztésben és vezetőfejlesztésben szereztem széleskörű tapasztalatot. Vezetőket, csapatokat és szervezeteket támogattam abban, hogy tudatosabbá váljanak, jobb döntéseket hozzanak és fenntartható fejlődést érjenek el. Hiszem, hogy a siker és a fejlődés alapja az önismeret, a jelenlét és a felelősségvállalás.

Az elmúlt évek során a tanulás és a tapasztalatok fokozatosan a Gestalt szemlélet felé vezettek. Gestalt terapeutaként még inkább inkább érzem ennek a szemléletnek az erejét és mélységét. A Gestalt számomra nem csupán egy módszertan, hanem egy élő szemlélet, amely áthatja a munkámat és az életemet. Hit, szenvedély, belső erő, elfogadás és teljesség – ezek az értékek vezetnek a kapcsolódásban és a támogatásban.

Abban hiszek, hogy az ember megtartó, elfogadó és szeretetteljes környezetben képes felfedezni önmaga- és a választási lehetőségeinek sokszínűségét. 

A Magyar Gestalt Egyesület elnökségi tagjaként elkötelezett vagyok a Gestalt szemlélet hazai népszerűsítése mellett. Célom a szakmai közösség erősítése és a Gestalt integrálása a coachingba, vezetőfejlesztésbe és szervezetfejlesztésbe.

Dr. Stefany-Tóth Judit

Elnökségi tag

„Számomra a Gestalt iránytű.”
Segít tudatosítani, hogy miként vagyok jelen – itt és most. Segít meglátni a választás szabadságát, és vezet az utamon.

Szakmai utam
Eredetileg jogászként végeztem, és sok évig az ügyvédi pályán dolgoztam. Idővel azonban egyre inkább a pszichológia felé fordult a figyelmem. A Károli Gáspár Egyetemen szupervíziót és mentálhigiénét tanultam, majd a Flow Coaching School képzésén találkoztam a Gestalt megközelítéssel és lenyűgözött annak humanisztikus, felszabadító ereje.

Képzéseimet a Norvég Gestalt Intézetnél akkreditált Gestalt terápia és szupervizor irányban folytattam. Coach képesítésemet a Debreceni Egyetemen, pszichológia mester diplomámat pedig a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szereztem meg.

Hivatásom
Több mint 15 éve dolgozom a Gestalt módszertanával – terapeutaként, coachként és szupervizorként. Minden egyes találkozásban újra és újra lenyűgöz a Gestalt szemlélet: ahogyan kaleidoszkópszerűen képes más és más szubjektív valóságokat feltárni és teret nyitni a belső átrendeződésre.

Ez a megközelítés egyszerre hív mély önismereti munkára, és az „itt és most” erejével elindít a változás felé.

Hitvallásom
Hiszem, hogy mindannyiunkban ott rejlik a képesség a tudatosság növelésére önmagunkat és kapcsolatainkat illetően. Hiszem, hogy a jelenlét és tudatosság révén tágul a választási szabadságunk tere, amely teljesebb, szabadabb élethez vezet.
Hiszem, hogy mindez rajtunk múlik. Azért dolgozom, hogy ebben kísérjem és támogassam a hozzám fordulókat.

Közösségi elköteleződés
2006 óta vagyok aktív tagja a Magyar Gestalt Egyesület elnökségének, hat évig elnökként is vezettem a szervezet munkáját. Szenvedélyesen dolgozom azért, hogy a Gestalt módszertan minél szélesebb körben váljon ismertté és elismertté – Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt.

Közelgő programok

20 szeptember 2025
All day
1124 Bürök utca 10, Bürök utca 10
Budapest, 1124
1060EUR
28 október 2025
19:00 - 20:30
MagNet Közösségi Ház, Andrássy út 98
Budapest, 1062 Magyarország
5.000Ft
25 november 2025
19:00 - 20:30
MagNet Közösségi Ház, Andrássy út 98
Budapest, 1062 Magyarország
5.000Ft

Mielőtt mennél...

Ha szeretnél időben értesülni Gestaltos hírekről, eseményekről, itt feliratkozhatsz: