A 2016-os New Yorki debütálás után idén májusban magyarul is MEGJELENT dr. Elinor Greenberg könyve:  BORDERLINE, NÁRCISZTIKUS ÉS SZKIZOID MŰKÖDÉS – HOGYAN ALAKÍTJA A SZEMÉLYISÉGET A SZERETET, CSODÁLAT ÉS BIZTONSÁG UTÁNI VÁGY címmel, a MIND Publishing Hungary kiadásában, Antal Olivia Gestalt terapeuta gondozásában.

A Gestalt pszichológia nemzetközi világában Dr. Elinor Greenberg neve jól ismert. A nárcisztikus, borderline és szkizoid személyiségzavarral foglalkozó közel harminc évnyi munkássága -amely számtalan képzésben, egy könyvben és sok-sok interjúban teljesedett ki-, átírta e személyiségzavarok szakmai megközelítését.

A szerző könyvében a személyiségzavarokra adaptációként és kreatív alkalmazkodási formaként tekint. Az önreflektív, tanulságos megosztások, a gördülékeny stílus és könnyen érthető fogalmazás rendhagyó a témában. Mindezeken túl jól használható intervenciókat is találunk a sorok között. A bőséges kliens-példákkal együtt ez egyrészt segíti a már gyakorló szakembereket, hogy magukra ismerve újra keretezzenek néhány tapasztalatot, másrészt pedig a leendő terapeutáknak ad egyfajta betekintést, hogyan lehet dolgozni ezekkel az adaptációkkal egy humanisztikus terápiában. 

Kiemelkedő értéke a könyvnek a Greenberg-féle Fogalomtár, amelyben a szerző összegyűjtötte és magyarázatokkal látta el a szakmaspecifikus kifejezéseket, így megkönnyítve azok befogadását.

A BORDERLINE, NÁRCISZTIKUS ÉS SZKIZOID MŰKÖDÉS – HOGYAN ALAKÍTJA A SZEMÉLYISÉGET A SZERETET, CSODÁLAT ÉS BIZTONSÁG UTÁNI VÁGY egy olyan könyv, amelyet minden Gestalt terapeutatankönyvként forgathat. Nemcsak a szakmai fejlődést segíti, hanem személyes szinten is gazdagítja az olvasót.

A könyv a kiadó oldalán 20%.-os kedvezménnyel vásárolható meg: https://www.antalpublikacioeskepzes.hu/Elinor-Greenberg-Borderline-narcisztikus-es-szkizoid-mukodes-konyv

Közelgő programok

11 február 2025
19:00 - 20:30
MagNet Közösségi Ház, Andrássy út 98
Budapest, 1062 Magyarország
5000Ft
12 február 2025
18:00 - 20:00
online esemény,
Ingyenes de regisztrációhoz kötött
15 február 2025
február 15 - február 16
MagNet Közösségi Ház, Andrássy út 98
Budapest, 1062 Magyarország
300EUR

Mielőtt mennél...

Ha szeretnél időben értesülni Gestaltos hírekről, eseményekről, itt feliratkozhatsz: