9 órakor kezdődik a bejelentkezés, 930ra még csak 24en vagyunk, előbb a szavazó rendszer működésével ismerkedünk (miért is nem küldték ezt el előre ??). 10re 42en vagyunk és ugyan majd negyedórája próbáljuk tesztelni a rendszert, egyelőre a résztvevők kétharmada érti meg, hogyan is kell (amit nem csodálok). Teljesen elaprózódott információk legalább három emailből és a hangminőség sem az igazi. Valami hasonlót kezdek érezni mint legutóbb ;-((. A szándék a rendszer jó, de anélkül, hogy ismerném, mennyire tudják használni, még a legjobb szándék is kevés igazi dialógus nélkül. Lassan azért előbbre jutunk, a következő szavazás már lehet, hogy könnyebb lesz, most hogy megküzdünk mindezzel.
Előbb a bizottságok vezetői mutatkoznak be. Ezekben folyik két találkozó között az érdemi munka, tegnap az NOGT képviselőknek számoltak be a tevékenységükről, ma pedig a küldöttgyűlésnek és itt kerül sor a döntésekre is.
Először az előző találkozó jegyzőkönyvét fogadjuk el.
Kommunikáció. A logó továbbra sem készült el.
Renata (az elnök) megint tesz egy kísérletet, hogy úgy szavazzunk, hogy nem mutatják be a riportokat csak a szavazás témáját, de szerencsére többen is jelezzük, hogy előbb célszerű lenne bemutatni, mivel nem mindenki olvasta őket – lévén alig egy héttel ezelőtt kaptuk meg… Végül 2 percet kap minden bizottsági elnök, hogy bemutassa miről is kéne szavazni.
Az elnökség (ECC) : Még mindig tart azt átmeneti időszak (Renata az új elnök). Keresik a közös nyelvet. Szerepek, döntéshozatal, információ megosztás, hatékonyság. Kicsi és személyesből, nagy és komplex. Struktúrára van szükség. Hát ezt több mint 2 perc, így egyikünk jelzi ezt Renátának. Vicces, hogy pont ő nem tartja be. Vagy inkább sokatmondó. A struktúra akkor működik ha konszenzuson alapul, transzparens és mindenkire vonatkozik 😉)
Pénzügyek (Jack) Pozitív eredmény, sok megtakarítás az online folyamatokból. (sokkal kevesebb utiköltség).
A hang megint akad, szerencsére a csoport megint működik, így hamar kiderül, hogy kinek a mikrofonja/vonala okozza.
Lassan haladnak a regisztrációs és újraregisztrációs folyamatok (amint az tapasztaljuk mi is). Ahogy a weboldal megújítása is. Valahogy a kisördög azt súgja lehet aközött összefüggés, ahogy ezt bemutatják, lassú többszörösen összetett jelzős szerkezetekben.
GPO (Sally) Nincs igazi változás, továbbra is keresi a helyét.
Training standards (Nurith) Megújul a bizottság, Nurith távozik – 40 év után! Nem a sztenderdek megújítása a kérdés. Ezt folyamatosan kell naprakészen tartani. Ami fontos, az a hogyan és persze azt is, hogyan vesszük észre mi az ami fontos és szabályzást igényel. Főleg a nem akkreditált intézetekből vagy a nagyon egyéni útról érkezőknek.
Monika beszámol az új felületről a weboldalon, amin keresztül regisztrálni lehet a tagok számára. Fontos lenne, hogy a egységes legyen minden nyomtatvány és felület.
Complaints and ethical code (Veronica) Támogatja az NOGT-k munkáját, hogy olyan etikai keretek legyenek, amelyeket betartanak és transzparensek. Kicsit homályos miről is van szó, újraolvasom a riportot majd.
Complaints (Christal) Nincsenek ügyenek, de annál több mostanában a kérdés. Lehet hogy ebből lesz majd egy, de mivel jelenleg jogi szakaszban vagy, így nem indul el a folyamat.
HRSR (Joanna) Két új tag és folytatódik a belarusz projekt.
Professional competencies and quality standards (Ivana) Új tagok. Online és kutatás a kulcsszavak. A tréning alatti kompetenciák alakulásának felmérése az egyik terület. Validált kérdőív, amelyet modalitás függetlenül fejlesztettek ki. Hamarosan megosztják a tagsággal, elsősorban a gyakornokokkal és aktív terapeutákkal. Nem értékelés, hanem a fejlődés nyomonkövetése.
Research (Vincent) Elmaradt a Hamburgi konferencia. A kutatási adatbázis a legfontosabb projekt, sokáig állt, várva az EC válaszát. Készül egy kérdőív a képző intézetek felé, hogyan alkalmazzák a kutatást és mire van ehhez szükségük. Nomeg végre nagyjából kész a Gestalt kutatási adatbázis: https://gestaltresearch.org/
TI (tréning intézetek) (Margareta) Majdnem havonta találkoznak megosztva a tapasztalatokat.
Következik a szavazás. Először az előző találkozó jegyzőkönyvét és a 2020as pénzügyi beszámolót fogadjuk el. Úgy tűnik mégsem elég a közös tudás a szavazó felület kezelésére, az egyik riportra mindenki szavazott (45), a másikra csak 10. Nehezen hihető. Újrakezdjük. Végül az ebédszünet utánra halasztjuk.
Most a bizottságok lehetséges új tagjainak bemutatkozása következik. Amint megnyílik a kérdések lehetősége, újra előjön, hogyan is működik a szervezet. Mennyire képes bevonni a tagokat és informálni, összekapcsolni a folyamatokat. Nem elég, hogy az EC támogatást kap (végre) egy konzulenstől, de fontos, hogy legyen fórum a tagoknak, ahol együtt kereshetünk megoldást és oszthatjuk meg tapasztalatainkat. Támogatott dialógus. Nem várhatunk egy új rendszer létrejöttére, szükség van kis lépésekre is. Elég javaslat gyűlt össze, el kell kezdeni kipróbálni.
A szavazásnál, pár perc jut mindenkire. Mindenki szimpatikus és releváns a háttere, de összességében nagy kérdés, hogyan tud az EC a kulturális sokszínűségnek megfelelni, ha a 6 tagból 3 lengyel lesz. Annál is inkább mert az alapszabály szerint az ECben, legalább 4 nemzetnek kell képviseltetve lennie. Ez fontos lenne a bizottságokban is. Nehéz helyzet. Mert szól arról is, hogyhogy nincs több jelölt, más országokból is. Zajlik egy egyértelmű generációváltás is. És nem akarom értelmezni tovább ezt a helyzetet 😉
Javaslatok (szavazásra):
Code of ethics of GPO: A főbb változások: Szerződés, kockázatok, beleegyezés (pl. kell-e menned egy coaching ülésre, ha ott a főnököd). A hatalomhoz való viszony: kapcsolati etika. Az engedelmesség nem egyenlő a bevonódással.
GPO handbook. Sztenderdek szervezeti tréningek területén. A mentorok szerepe (a portfólió összeállítása/értékelése = 2 külön személy) vs. szupervízió. Miközben tisztább kereteket fogalmaz meg, itt is megvan a „grandparenting close” vagyis, ha valakinek van releváns tapasztalata és tudása, annak is hagy lehetőséget az akkreditációra. Inklúzívnessz – továbbra is keresem az igazán jó magyar szót erre.
Amíg a szavazatszámlálásra vártunk, beszélgettünk a klimatudatossági javaslatról, amelynek célja, hogy mint szervezet tegyünk ezért. A COVID természetessé tette, hogy online találkozunk – persze ez is jár áramfogyasztással. Amint visszatér a lehetőség a személyes találkozásra felmerül, hogyan lehetne olcsóbb, környezetkímélőbb utazással, tudatosabb étkezéssel enyhíteni az éghajlatváltozást.
A szavazás elfogadta a jelölteket és a javaslatokat és áttértünk az utolsó három javaslatra.
Veteránok újra regisztrációja (kétszeri újraakkreditáció (ie: 15+év gyakorlat) után). Óraszámok helyett, a Gestalthoz való viszony, gyakorlat, aktivitás leírása. Támogatók ajánlása. Mindez méltányolható. Ugyanakkor fontos, hogy mind a szakmai realitás (gyakran nem (csak) Gestalt akkreditált szupervízióba, tréningre megyünk, mind fejlődés és transzparencia igénye megjelenjen itt is. Ezen a ponton érdemes tovább dolgozni.
Harmonizálni kell a regisztrációs nyomtatványt (főleg a nem akkreditált intézetből jelentkezőknél), hogy a jelenlegi tréning sztenderdet mutassa, vagyis van ott módosítás, automatikusan meg kell tenni.
Az EAGT nyitott a nem európai országból jelentkezők felvételére.