Kontra Eszter beszámoló : 2019 EAGT Konferencia – megbeszélés – 2016 december 5

A megbeszélés célja az volt, hogy eldöntsük, összeállítunk-e jelentkezési anyagot a következő EAGT konferenciára, amely 2019-ben lesz. Ha jelentkezünk, akkor jó eséllyel megkapjuk a rendezés jogát, mert úgy tűnik, az EAGT támogatja a magyar rendezést. Úgy döntöttünk, megpályázzuk.

Fontos információ, hogy az esetleges veszteséget egy részét finanszírozza az EAGT, viszont a nyereség felét elviszik. A legutóbbi konferencián 230-400 EUR-ba került egy jegy és 500-800 fő részvételére számítunk.

A konferencia témáját mi találhatjuk ki. Szandra által javasolt cím: „Bárcsak úgy élhetnénk, ahogy élünk” (Woody Allen). Összegyűjtjük a korábbi konferenciák témáját, és ezzel az inspirációval megkérdezzük a tagságot, van-e ötlet erre vonatkozóan.

Mindenképpen konferencia-szervező céggel vesszük fel a kapcsolatot, és az operatív lebonyolítást rájuk bízzuk. Helyszínként szóba jöhet Budapest (MOM, RAM, Duna-parti szállodák), illetve Balaton is (Füred Hotel, Azúr Hotel). 3-4 cégtől kérünk kreatív ajánlatot, ezt követően kiválasztjuk azt az egyet, amelyiket felkérünk, hogy az előkészítési fázishoz adjon részletes ajánlatot, valamint ötletet a helyszínre vonatkozóan. Ennek figyelembe vételével elkészítjük a pályázatot. Ezt a céget fogjuk megbízni a konferencia operatív megszervezésével, kivitelezésével is, amennyiben megnyerjük a rendezés jogát.

Ehhez összeszedjük az igényeinket, amire vonatkozóan Olívia, Ági és Szandra bekérnek kreatív ajánlatokat. Fontos, hogy a résztvevőknek pozitív tapasztalatokban, élményekben legyen részük, ezt 40-50 önkéntessel, mentorokkal, esti közös programokkal, a szünetekre megfelelően szervezett terekkel (pl. kerek asztalok körben székekkel) segíthetjük.

Önkéntesként végzős pszichológus hallgatókra, kapszlisokra, GTK-sokra, Gestalt-képzésre járókra számítunk. Cserében részt vehetnének ingyenesen vagy nagyon kedvezményesen a programokon. Felmerült, hogy amennyiben elnyerjük a pályázatot, az egész projekt menedzselését egy teljes-,esetleg rész-munkaidőben foglalkoztatott fizetett alkalmazottra kellene bíznia az Egyesületnek.

Szakmai rész koordinálására kell egy csapat:

  • annak kiválasztására, hogy kiket hívjunk meg key-note speaker-nek
  • további feladata: workshopok tartásának meghirdetése, és a jelentkezők anyagainak elbírálása, kiválasztása

User experience:

  • mentorok alkalmazása a meghívott előadókhoz
  • különböző szabadidős programok szervezése
  • catering megoldása oly módon, hogy az összehozza az embereket és segítse a minél szerteágazóbb kapcsolatépítést (kerek asztalok, székek)
  • az egyes helyszínek max 5 perc sétatávolságra legyenek egymástól

A tényleges lebonyolítást a konferencia-szervező céggel, ill. önkéntesek segítségével gondoljuk megvalósítani, utóbbiakat végzős pszichológushallgatók közül, ill. a Gestalt-képzésben résztvevők közül toboroznánk. Cserében részt vehetnének ingyenesen vagy nagyon kedvezményesen a programokon

Felmerült, hogy amennyiben elnyerjük a pályázatot, az egész projekt menedzselését egy teljes-, esetleg rész-munkaidőben foglalkoztatott fizetett alkalmazottra kellene bíznia az Egyesületnek.

Ha szeretnél csatlakozni, kérlek írj Kontra Eszternek

Közelgő programok

There is no Event

Mielőtt mennél...

Ha szeretnél időben értesülni Gestaltos hírekről, eseményekről, itt feliratkozhatsz: