….részlet..
Dr. Malatinszky Judit Gestalt terapeuta, coach és diplomás szupervízor szerint a klienssel először azt érdemes kideríteni, hogy mi az áldozati lét haszna, milyen előnyökkel jár ez az ő életében. Az ember ugyanis alapvetően egy önfenntartó, önszabályozó rendszer a túlélés érdekében, tehát ha valamit nagyon sokat és jól csinál, annak bizonyosan meg van az értelme és a haszna a rendszer egésze szempontjából. Különben nem kötelezte volna el magát emellett.
Nem könnyű ez az első lépés, sőt kifejezetten nehéz azt belátni, hogy valami, ami ellen folyamatosan harcolunk vagy ami miatt folyamatosan szenvedünk és panaszkodunk, az valamiképpen haszonnal (is) jár a számunkra, elég nehéz. Ha azonban ez az első lépés megvan és az ügyfél számára kiderül, hogy az áldozat szerep haszonnal is jár számára (hiszen ebbe kapaszkodva nem kell felelősséget vállalnia dolgokért, nem kell kreatívan és cselekvően részt venni az életében, nyugodtan lehet gyenge és elesett vagy akár passzív), akkor elindulhat az önmegismerés útján.
Felismerheti, hogy önmagában hordozza a gyenge és kiszolgáltatott, panaszkodó, gyáva, esetleg lusta, ugyanakkor megfelelni akaró énjét, aki titokban tiszteli irányítóját és vágyik, arra, hogy teljesítse követeléseit. Ha ezen a lépésen is túljut, akkor megnyílik a kapu a polaritásokkal való munka irányába. Annak belátása, hogy minden tulajdonságunk polaritás párja is megtalálható bennünk, óriási előrelépést hozhat a kliens életében. Hogy ez mit jelent? Hát azt, hogy a felelősséget nem vállaló, hárító, passzív szerepet gyakorlóknál épp a tulajdonságok ellentettje (tehát a független, cselekvő, kreatív tevőleges és irányító én) is rendelékezésre áll és csak az kliens döntésén múlik, hogy akar-e élni ezzel a lehetőséggel.
Az eredeti cikk itt olvasható.