Virág Orsolya beszámolója a Gestalt Terápia Képzésről

Több tényező is motivált arra, hogy emellett a fejlődési folyamat mellett tegyem le a voksom. Először is maga a Gestalt irányzat, ami már évek óta formálja a szemléletemet, és ami számomra a legtermészetesebb közeget nyújtja a fejlődéshez és a fejlesztéshez. Másrészt alkalmam volt találkozni Daan-nal – az egyik trénerrel – egy bemutatkozó alkalmon, és a rövid beszélgetés során megtetszettek a reakciói, a válaszai és a feltett kérdései is. Pár óra alatt „ráéreztem” a sokévnyi és sokféle tapasztalatára, és arra, hogy még ennyi élménnyel és megszerzett tudással a háta mögött is mennyire rugalmasan és nyitottan kezeli a helyzeteket, embereket, az újat. Az „i”-re az tette fel a pontot, amikor a GTK 1 képzés harmadéves hallgatói nyíltestet szerveztek, aminek a keretében 20-30 perc erejéig be lehetett ülni „mini-terápiákba”. Számomra rendkívül meggyőző volt az a magabiztosság, módszertani sokszínűség és hitelesség, ahogy alkalmazni tudták a már elsajátított tudásukat.
Most 2013. december 16-a van, és jelenleg 3 tréningalkalmon vagyunk túl. 18-an vagyunk a csoportban, ami először kissé ijesztő volt a számomra, de ez már az első alkalommal átfordult, és elkezdtem élvezni azt a sokszínűséget, amit ez a csapat nyújt. Mindenki különböző háttérrel, élet- és szakmai tapasztalattal, motivációval van jelen, ami folyamatosan frissen tart, és nemegyszer olyan gondolatokkal, kérdésekkel találkozom, amik számomra merőben új megközelítést, rálátást biztosítanak egy-egy témára. Nagyon gazdagnak és a termékenynek érzem ezt a közeget a fejlődés szempontjából.
A három hétvége alatt két trénerrel találkozhattunk eddig. Izgalmas volt megfigyelni azt, hogy miközben az értékrendszerük, alapfeltevéseik nagyon hasonlóak, és mindketten a Gestalt irányzat képviselői, mégis mennyire máshogy közelítenek meg egy-egy helyzetet, kérdést személyiségükből, természetükből fakadóan. Ez rám felszabadítóan hatott, és rámutatott arra is, hogy hogyan tudok hitelesen, magamon „átszűrve” dolgozni adott megközelítésekkel, módszertanokkal stb., úgy hogy az tényleg az enyém legyen.
Az eddigiek során az elméleti tudásátadás mellett az idő túlnyomó részében saját élményeken keresztül dolgoztunk, megélve azt, amiről éppen tanultunk. Ez nekem rengeteget segít abban, hogy az elméletet összekapcsoljam a gyakorlattal, ami a megtapasztaláson keresztül élet közelivé, könnyebben értelmezhetővé válik. Mindeközben magamról is újabb és újabb élményeket szerzek, mélyítve ezzel önismeretemet, új megvilágításba helyezve az elakadásaimat, amik közül néhányon már sikerült is továbblendülnöm.
Sok képzésen részt vettem már, de az a folyamatos kíváncsiság és előremutató energia, amit ez a folyamat ébreszt bennem, az eddig számomra egyedülálló.

Közelgő programok

01 május 2024
All day
1124 Bürök utca 10, Bürök utca 10
Budapest, 1124
500EUR
13 június 2024
09:00 - 17:00
Gestalt Center, Törökőr u. 55
Budapest, 1145 Magyarország
75.000HUF

Mielőtt mennél...

Ha szeretnél időben értesülni Gestaltos hírekről, eseményekről, itt feliratkozhatsz: