“Nem vagyok elég jó.” “Nem csinálom elég jól.” “ÉN nem csinálom jól.” “Nekem nem megy.” Ezek a mondatok nekem eléggé ismerősek, azon viszont még sosem gondolkodtam, hogy ezek hogyan kapcsolódnak az ellenállás megtapasztalásához. Nagyon jó megélni azokat a pillanatokat, amikor nincs ellenállás, amikor úgy lehet együtt lenni, valakivel lenni, hogy működnek a félmondatok, sőt a kimondatlan mondatok is, és érezhető az “együtt” magával ragadó varázsa. És amikor ez nincs? Amikor egyszer csak azt érzem, hogy ami nekem jó, az a másiknak nem… Amit én szeretnék, az nem találkozik azzal, amit a másik szeretne… Hogy nem vagyok érthető, vagy csak a másik nem akar érteni… Ilyenkor érzem a feszültséget, a tehetetlenséget, szomorúságot és nagyon gyorsan tudok a fenti mondatokra jutni, hogy hát igen, velem van baj, miattam nem megy, már megint én rontok el valamit. Ez szinte független attól, hogy a saját ellenállásomat vagy a másikét érzékelem. Persze olyan is van, hogy az ellenállás érzékelése a harcot váltja ki belőlem, hogy csak azért is megmutatom, és bebizonyítom, hogy nekem van igazam.

Az ellenállást persze nagyon sokféleképpen lehet megélni. Mindez az első feladat kapcsán derült ki, ahol hármas kiscsoportokban beszélgettünk arról, hogy milyen alapfeltételezéseink vannak, amikor az ellenállással dolgozunk. A trénerek csupán azt a két kitételt szabták, hogy három alapfeltevést írjunk le, és mindegyikkel kapcsolatban legyen konszenzus. A mi kiscsoportunkban többek között a fenti gondolatok jelentek meg az ellenállással kapcsolatban.

Idézek néhány gondolatot a többi csoport munkájából:
“Az ellenállással kell kezdeni valamit, nem maradhat így.” “Azokban a helyzetekben ahol megjelent az ellenállás, van megoldás, és azt meg kell keresni.” “Meg kell érteni, meg kell beszélni.” “Az ellenállással érdemes kezdeni valamit, mert ha jól csináljuk, akkor a végén a feloldás katartikus lehet.”
“Ha megjelent az ellenállás, akkor sok energiát igényel tőlünk, hogy jussunk valamire és nehéz, fárasztó folyamat áll előttünk, hogy kezdjünk vele valamit.”
“Az ellenállás kezelésében a fókusz a másikon van, a másikkal foglalkozom, vele versengek.” “Én látom jól!” “Ha csak a versengés jelenik meg, akkor a jelenlévő energiák kioltják egymást, ha a fókusz a problémára tud kerülni, akkor az energiák összeadódnak. Ha a helyzetre fókuszálunk, akkor abból jöhet a tanulás.”

Amikor elhangzott az összes kiscsoport mondata, John csak annyit mondott, hogy nagyon reméli, hogy a tréning végére ha az ellenállás szó eszünkbe jut, akkor képként nem egy fal fog megjelenni, hanem másképp tudunk majd nézni az ellenállásra. (Azt is mondta, hogy ha ez nem fog megtörténni, akkor ők, trénerek nem dolgoztak elég jól.)

Azért mentem el a tréningre, mert annyiszor hallottam már ilyen-olyan Gestaltos képzésen, hogy az ellenállás jó dolog és érdemes megtámogatni, és még soha egyetlen egyszer nem sikerült megértenem, hogy ez mit is jelent. Szóval azt reméltem, hogy jön majd a megvilágosodás valahonnan, hogy, hogy is van ez a dolog az ellenállással. Persze jött is, de addig még sok minden történt. Rögtön a nyitó kör után például mondott John egy mondatot arról, hogy mi is az a Gestalt megközelítés. Ez azért is volt fontos, mert többen először vettek részt Gestalt megközelítésű tréningen. A mondat a következő volt: “Gestalt approach is a normal human behavior approach to make you aware of your own process, because when you are aware, then you can choose something else.” (A Gestalt megközelítés célja, hogy az egyéneket tudatosabbá tegye saját működésükkel kapcsolatban, mert ha tudatában vannak a működésüknek, akkor már akár valami más működési módot is választhatnak.)

Nem először hallottam a Gestalt ciklusról, amit angolul a Tapasztalás ciklusának (cycle of experience) neveznek. Maga a ciklus arról szól, hogy hogyan emelkedik ki valami számunkra a környezetéből, hogyan válik alakká, majd hogyan találkozunk a kiemelkedett dologgal, végül pedig hogyan engedjük el. Ezt a folyamatot a Gestalt ciklus az érzékelés, tudatosítás, energia mobilizálás, akció, kontaktus, visszavonulás és lezárás mentén magyarázza.

A ciklus magyarázata közben most a következő mondatokra lettem figyelmes: “A Gestalt megközelítés, ezen belül a Tapasztalás ciklusának tudatosítása abban támogat, hogy újra megkaphassad, újra átélhessed a teljes egésznek az érzetét.” “Azért jó, ha egy-egy ciklus nem marad befejezetlen és le tud zárulni, mert akkor fel tud szabadulni belőle az energia, ami aztán valami újabb dologhoz válik elérhetővé.” “Az energia véges, ha sok befejezetlen ciklusod van, akkor az leköti az energiádat és nem marad nyitottságod új dolgok befogadására.” “Ha megfelelően le tudsz zárni egy Gestalt ciklust, akkor tovább tudsz lépni, ha nem, akkor az újra és újra megjelenik és utadba áll.”
A Gestalt ciklus kitüntetett pontja a kontaktus. A kontaktus értelmezésére is hallottam már több magyarázatot, de mindig egy kicsit misztikus maradt a számomra, hogy mi is történik a kontaktus pontján. John és Mary-Ann értelmezésében a kontaktus az a pont, ahol valami elmozdul, valami történik bennem (és ennek hatására akár „köztünk” is), amikor valami változás következik be a ciklus elején kiemelkedett alakkal, vagyis ezen a ponton meg tudom engedni azt, hogy az amivel kontaktusba kerültem, hatással lehessen rám. Persze azt, hogy valami hatással legyen rám, nem olyan könnyű megengedni, mert ott, azon a ponton jön a bizonytalanság, az ismeretlen, ahol találkozom a saját félelmeimmel. Az ellenállás, a saját ellenállásom ezért abban támogat meg engem, hogy fel tudjak készülni arra, amikor a hibázás lehetőségét vállalva elébe állok valami új dolognak.

Mi akkor az ellenállás? A trénerek definíciója szerint az ellenállás azoknak a folyamatoknak az összessége, amiket azért teszek, vagy azért mennek végbe bennem, hogy felkészüljek arra, hogy engedjem magamra hatni a dolgokat, és hogy végül is kontaktusba kerülhessek. Miközben az ellenállás azoknak a dolgoknak is az összessége, amiket azért teszek, hogy megvédjem magam, és ezáltal megakadályozzam azt, hogy valóban megkapjam, amit meg szeretnék kapni. Akkor ez most hogy van?

Az ellenállásnak ez az értelmezése annyira furcsa volt, hogy beletelt egy kis időbe, amíg felfogtam, hogy mit is jelent. Ezt úgy értem, hogy ha tudatosul bennem valami, pl. az hogy kíváncsi leszek valami új dologra és ki akarom próbálni, meg akarom érteni, vagy meg akarom tanulni, tehát valamilyen módon kontaktusba szeretnék vele kerülni, akkor ez a vágy vihet engem előre, de közben jó ha tudom, hogy ott dolgozik bennem a múlt, hogy korábbi ilyen helyzetekben milyen élmények (esetleg kudarcok) értek, illetve ott van bennem mindaz a tudás, amit eddig szintetizáltam magamban. Lehet, hogy az az új dolog, ami hív, kíváncsivá tesz (például egy új szakmai elmélet), tartalmaz valami olyat, ami ellentétes mindazzal, amit eddig gondoltam. Ebben a pillanatban máris ott van bennem az ellenállás, hiszen az integrálás átír, átírhat valamit az eddigiekből. Hogy milyen mértékű az ellenállás és mennyire vagyok tudatos a felbukkanásával kapcsolatban, az persze különbözhet, de az ellenállás ott van. Számomra nagyon újszerű gondolat volt, hogy az ellenállás nemcsak akkor van ott, amikor hagyományos értelemben nyilvánvalóvá válik, pl. egy tréningrésztvevővel vitába keveredek, hanem MINDIG ott van és támogat engem abban, hogy befogadható mértékűvé váljon a világ.

Hiszen mi lenne akkor, ha sohasem érzéketleníteném magam, és minden érzést beengednék? Ha sohasem fogadnék el semmit, csak azért mert mondták, hanem minden mondatot megrágnék? Ha sohasem tartanék magamban dolgokat, hanem mindig mindent beraknék a kör közepébe? Ha sohasem mondanék igent, hanem azon dolgoznék, hogy a különbözőségemet megmutassam? Ha sohasem beszélnék a másikról, hanem mindig csak magamról? Vagy ha sohasem engednék meg egy viccet sem, amíg valamilyen témát elejétől a végéig át nem beszéltünk?

Az iménti mondatok az ellenállási mechanizmusok (Desensitization, Introjection, Retroflection, Confluence, Projection, Deflection) kifordításai. Ezen a tréningen egyrészt azt tanultam meg, hogy amellett, hogy ezeket hívhatjuk ellenállási mechanizmusoknak, hívhatjuk őket úgy is, hogy a “Kapcsolatba kerülés stílusai” (Engagement Styles) hiszen nem csak megakadályoznak abban, hogy kapcsolatba kerüljek, hanem támogatnak is benne.

Hogyan támogatnak engem a kapcsolatbakerülésben?
Introjection:
Lényege: Egészben, feltétel nélkül lenyelünk, benyelünk gondolatokat, ötleteket, anélkül, hogy ellenőriztük volna, megkérdőjeleztük volna (megrágtuk volna a magunk számára).
Segítő ereje: Más emberek példáján, mintáin keresztül tanulni:
Projection:
Lényege: A másiknak tulajdonít olyan tulajdonságot, érzést, magatartást, ami valójában része a személyiségének, csak nem éli meg annak. (Valójában magamról beszélek, amikor a másikról beszélek) Sokszor abban fejeződik ki, hogy másokat okol.
Segítő ereje: Az önelfogadásban problémát okozó dolgot nagyobb távolságba helyezi, ezáltal megkönnyíti a szemlélését. Álmok, álmodozás és ezáltal a kreativitás kifejeződése.
Desensitization:
Lényege: A különböző érzékszervek eltompítása, ezáltal a befogadni kívánt adatok mennyiségének csökkentése, illetve a környezet által az egyén felé kifejeződő hatások elkerülése
Segítő ereje: A környezetből érkező túl sok vagy az egyén számára ártalmas információ csökkentése
Retroflection:
Lényege: A másikhoz kapcsolódó intenzív érzelmeit magában tartja, maga felé fordítja ahelyett, hogy a másik irányában fejezné ki. Konfliktushelyzetben magára veszi a felelősséget, így a konfliktushoz kapcsolódó energiát befelé, maga ellen fordítja.
Segítő ereje: Önvédelem, nem megy bele nem megfelelő akciókba, időt ad magának arra, hogy végiggondoljon témákat
Deflection:
Lényege: A másik emberrel való kontaktus elkerülése folyamatos viccelődéssel, túlbeszéléssel, az érzelmek tompításával, lekerekítésével.
Segítő ereje: Időt enged a relaxálásra, fellélegzésre, szusszanásra
Confluence:
Lényege: Az egyén eggyé válik a környezetével, elveszíti önmaga önálló érzékelését, nem érez különbséget önmaga és a másik között, így a köztük lévő különbségek sem jelennek meg, és ezáltal a belőlük fakadó konfliktusok sem
Segítő ereje: Támogatást, harmóniát, békét teremt.

Az ellenállási mechanizmusokat tehát lehet úgy értelmezni, mint a környezettel való kontaktusbakerülés segítő formáit. Ez a kontaktusba lépés úgy működik, hogy az organizmus állandó közelítő-távolító mozgásban van a környezetéhez képest. Ha túl közel kerül, akkor magába fogja a környezetét és elveszíti önmaga érzékelését. Ha túl távol kerül, akkor elveszíti a környezet érzékelését. Ideális távolság az organizmus és a környezet között nem létezik, az ideális az, ha oda-vissza tánc alakul ki az egyén és a környezet között, ha a különböző ellenállási formák érzékelése tudatossá válik számunkra és észrevesszük, hogy éppen hol tartunk a közelítő-távolító mozgásban.

Persze mindenkinek vannak kedvenc ellenállási formái, amik ismerősebbek, mint a többi. Az ismerős szó itt azt jelenti, hogy könnyebben felismerem. A tréning hatására elkezdtem például észrevenni, hogyan jelenik meg a saját működésemben mindegyik ellenállási forma. Régebben azt gondoltam egyik-másik formáról, hogy teljesen távol vannak a személyiségemtől, a tréning hatására viszont kiderült, hogy inkább csak nem ismertem fel őket, nem voltam bennük tudatos.

A továbbiakban még néhány új szempontot kaptunk az ellenállás fogalmának értelmezéséhez, definiálásához, melyek a következők voltak.

Ambivalence – Minden helyzetben több, különböző irányba ható erő jelenik meg. Pl.: Még ha egy szervezet be is hív magának egy tanácsadót, sok mindent meg fog tenni azért, hogy a dolgok változatlanok maradjanak.
Multiple Realities – Minden helyzetben egyénileg különböző valóságok vannak. Pl.: Nem magunkban, együttesen látjuk az ellenállást, hanem a másikban.
Energy in another direction – Ha azt érzékeljük, hogy nincsen támogatás afelé, amit mi szeretnénk, akkor az nem azt jelenti, hogy nincs energia a helyzetben, hanem azt, hogy az energia valamilyen más irányba hat. Ezt az energiát magunk felé is tudjuk fordítani.

Az elméleti tudnivalók zárásánál eljutottunk ahhoz a kérdéshez, ami egy Gestalt kurzus kapcsán mindig elkerülhetetlenül felmerül, nevezetesen hogy mi is az a Gestalt? Hogyan lehet magyarázni, megkülönböztetni más diszciplínáktól? Ehhez kaptam John-tól még egy fontos mondatot, amelynek az volt a lényege, hogy amikor a Gestalt ciklusról, az ellenállásról és a többi Gestalt alapelvről beszélünk, akkor azt valójában annak a célnak az érdekében tesszük, hogy a fejlődés és a tanulás tudatosabbá tudjon válni. Ez a Gestalt módszertan fókusza.

A tréning első két napján az ellenállást egyéni helyzetekben értelmeztük. Az utolsó napon saját élményű tapasztalatot szerezhettünk arról, hogy miként jelenik meg az ellenállás amikor párral vagy csoporttal dolgozunk. Ennek a munkának számomra a legfontosabb üzenete az volt, hogy ilyenkor az intervenció mindig az adott egységre vonatkozik és nem az egységet alkotó egyénekre külön-külön. Vagyis ha párosnak csak az egyik tagjával dolgozom, akkor is azt tartom szem előtt, hogy az hogyan szolgálja a diád működését. Ugyanígy a párosnak, vagy a nagyobb egységnek egyik tagja sem fontosabb, mint a másik, ők együtt alkotnak egy egészet és a cél az egész jobb működésének támogatása.

A tréning befejezésének természetesen fontos része volt a lezárás, hiszen a lezárás által tud tudatosulni, hogy mit is tanultam. Nekem a legfontosabb mondat, amit a tréningről elvittem az volt, hogy az ellenállás a kontaktus érdekében történik. Megszerettem ezt a mondatot, mert számomra semlegessé tudott tenni olyan működési formákat, amiket korábban negatív címkével illettem.

Ezután már csak a zárókör maradt, ami ezúttal nagyon megindító volt. Ebben biztos benne volt az is, hogy 29-en mondtuk el a zárómondatainkat, vagyis bőven volt idő átélni azt, hogy vége van a tréningnek, de az is, hogy nagyon kifejező, érzelemteli lezárások voltak. Jó volt látni, hogy milyen erős hatása van a Gestaltnak, miközben semmi úgymond látványos dolog nem történik 🙂

„Jókay Rita”