EAGT (European Association for Gestalt Therapy ) éves közgyűlése 2010

Múlt héten a MaG delegáltjaként Berlinben jártam, az EAGT (European Association for Gestalt Therapy – http://www.eagt.org) éves közgyűlésén (AGM = Annual General Meeting  http://www.eagt.org/bulletin_board.htm).

Azért hívtak meg ide minket, mert éppen folyamatban van a MaG belépése az EAGT-be – rövidesen beadjuk a jelentkezésünket, hogy NOGT-k legyünk (National Organization for Gestalt Therapy) – ez az a szervezet, amit az EAGT elismer olyannak, ami az adott országban képviseli a Gestalt terápiát (amolyan ernyőszervezetként) – na ezek szeretnénk mi lenni Magyarországon.

Az EAGT-nek olyan 600+ tagja van, ebből 60-an voltak ott – és nagyon vicces volt, hogy szavazni úgy lehetett a napirendekről, hogy kül. színű papírokon voltak számok aszerint, hogy hány szavazatuk volt (1-6ig), és azt tartották a magasba, a szavazatszámláló ember meg összeadta 🙂 Nekünk még nem volt szavazati jogunk – na de majd jövőre!

Csatoltam két képet, az egyiken a vezetőség látszik, a másik a jelenlévő tagságot mutatja – aki szemfüles, kiszúrhatja Daant, aki a terápia tréningen fog tanítani.

Ez volt az első alkalom, hogy magyar résztvevő volt bármilyen EAGT rendezvényen – vittem is egy adag konyakos meggyet ezt megünnepelni (igyekeztem jó benyomást tenni így első alkalommal). Volt, aki életében először találkozott magyarral.. És nagyon szívesen jönnének Magyarországra, szóval még az is felmerült, hogy jövőre lehetne itt az AGM.

Amiért kimentem, sikerült teljesíteni: megismerkedtem az NOGT bizottság elnökével és az etikai bizottság elnökével is, és most már sokkal tisztább, minek is kell megfelelnünk, hogy tudjunk csatlakozni. Pl. lesz majd etikai bizottságunk és panaszkezelési eljárásunk is.

Aztán este kezdődött az EAGT konferenciája (http://www.gestalt2010.eu/eng/vorwort.html), 630 résztvevővel.. Bár nem voltam regisztrálva, belógtam a nyitásra, mert kíváncsi voltam a hangulatára.. sose voltam még ekkora konferencián. A megnyitót is, de utána a büfét még jobban élveztem, lehetett smúzolni régi ismerősökkel és újakkal megismerkedni. Sokan üdvözölnek minket-titeket, és gratulálnak a terápia képzésünkhöz: Jan Standaert, Arye és Yaacov, Joe Melnick, Seán Gaffney, Daan..

Írtam képeslapot is nektek, azt is csatoltam – ma már meg is érkezett 🙂

Üdv,
Dia

Közelgő programok

06 május 2025
18:00 - 20:00
online esemény,
Ingyenes

Mielőtt mennél...

Ha szeretnél időben értesülni Gestaltos hírekről, eseményekről, itt feliratkozhatsz: