Résztvevői beszámoló-Body Process Tréning 2009

2009 júliusában vettem részt az IsraGIC által szervezett Gestalt programon belüli második tréningemen, aminek a címe ez volt: „Body Process”.

Az IsraGIC egy izraeli-amerikai-török Gestaltos szervezet nemzetközi tréner csapattal. Programjaikon egyéni Gestaltos munkát tanítanak nem csak terapeutáknak: a résztvevők között találkoztam pszichológussal, szervezetfejlesztővel, coachcsal, de üzleti tanácsadóval, programozóval, madár-szakértővel, rabbival és művésszel is. Ez az egyik, amit én nagyon élveztem ezeken a tréningeken: a mindenféle foglalkozású és mindenféle nemzetiségű (izraeli, török, francia, belga, magyar), nagyon vegyes, de egymás felé nyitott résztvevőket.

A program varázsát persze adta nekem a különleges helyszín is: Izrael mindkétszer elvarázsolt, és ez alkalommal is gyönyörű helyen voltunk, elszigetelve a mindennapi világtól (a Yad-Hashmona moshav-ban).

A programot átgondoltan és szakmailag profin állították össze: először két alapozó tréningen kell részt venni, az A és B modulon, ennek sorrendje viszont mindegy. Ami számomra teljesen formabontó volt, az az, hogy ez a 2 tréning tematikájában teljesen megegyezik; mégis: ettől még élményben és tanulságban mást ad, ahogy pl. egy vers mást üzen különböző időpontokban (én leginkább Fodor Ákos haikuival szoktam így lenni).

A két alapozó modul elvégzése után tematikus tréningek közül lehet választani, pl. Unfinished businesses, Body Process, ezeket már bármilyen sorrendben elvégezhetik a hallgatók. Az IsraGIC évente kétszer, februárban és júliusban szervez általában 2-2 párhuzamos csoportot, amire jelentkezni lehet, ezek közül az egyik általában A/B modul, a másik egy tematikus tréning.

Én, mivel második alkalommal mentem, az A/B modulra voltam bejelentkezve – pedig a párhuzamos tréning, a Body Process nagyon vonzott. De, gondoltam, majd máskor. Amikor odaértem, a trénerek félrehívtak, és felajánlották azt a lehetőséget, hogy átjelentkezhetek a Body tréningre. Nagyot dobbant a szívem, és egyrészt örültem, hiszen az a tréning érdekelt jobban, másrészt meg is ijedtem, mert két olyan ember is volt a csoportban, aki „túl közel” volt hozzám – és általában nem szokták javasolni, hogy az ember pl. egy rokonával közös csoportban vegyen részt önismereti-szakmai programon. Próbáltam kikérni a trénerek tanácsát, de ők elég tisztán azt képviselték, hogy a döntés és a felelősség is az enyém. Egy darabig gondolkoztam, majd elkezdtem figyelni a gyomromban lévő érzésre, ami leginkább egy kellemes, bizsergő izgatottság volt – ez nekem azt üzenete, vágjak bele. Gondoltam, mikor hallgassak a testemre, ha nem egy test-tudati tréningről szóló döntésemnél?!

Ahogy ezt írom, most rácsodálkozom, hogy a program egyik meghatározó élménye és tanulási folyamata nem is magán a programon, hanem előtte történt. Mikor is indul egy tréningen a tanulási folyamatunk? Lehet, hogy nem a nyitókörnél.

A tréning felépítése általában minden IsraGIC-es programnál azonos:

  • Délelőtt nagycsoportos blokk elmélettel, közös és saját élményű gyakorlatokkal, illetve akvárium munkával (amikor a tréner az egyik résztvevővel dolgozik a csoport előtt tanítási céllal).
  • Délután kiscsoportos gyakorlások, ahol mindenkire sor kerül megfigyelő, ügyfél és facilitátor (segítő, tanácsadó, coach, terapeuta) szerepben is. Ez a trénerek jelenlétében zajlik, és a munka után  alapos és pontos visszajelzéseket kapunk a megfigyelőktől és a trénertől. Ezt a részt élveztem a legjobban, mindhárom szerepben rengeteget tanultam.
  • Este PG (Personal Growth, Személyes Fejlődési) csoport, ahol lehetőség van bármilyen személyes témát feldolgozni, amire a résztvevőknek igénye van. Ez alkalommal ez közösen, a 12 fős csoportban zajlott.

A Body Process tréning arról szólt, hogyan tudjuk a testet tudatosabban használni az ügyféllel való munka során: az ő testét és a saját testünket is. Ezekkel a témákkal foglalkoztunk: érzékelés, tudatosítás és földelés (amit a Gestalt groundingnak hív), a lélegzés szerepe, támogatás és öntámogatás, kísérlet az ügyfélmunkában, érintés szerepe és módjai az ügyfélmunkában.

Imádtam a testünkkel való dolgozást. Érdekes tanulság volt számomra, hogy bár az érzéseket én belső adatként tanultam, amikor egy testi érzetnek adunk egy érzés-címkét, már interpretálunk, és távolabb kerülünk a puszta érzéklettől. Például ha feszítést érzek a gyomromban, és erre azt mondom, hogy szorongok, akkor ezzel máris értelmezem saját magamat. Lehet, hogy bizonyos érzések otthonosabbak, könnyebben húzzuk elő őket címkeként – a feszítő érzés akár lehet izgatottság vagy düh is, csak lehet, hogy ezeket ritkábban szoktam azonosítani magamban. Nagyon tanulságos volt látnom és tapasztalnom, milyen gazdagon lehet dolgozni az egyszerű testi érzékletekkel. Ha az érzést mondom el, hogy pl. boldog vagyok – a másik ember lehet, hogy egészen másfajta élményhez köti ezt, mert más szokott ilyenkor megjelenni a testében. Én máshogy vagyok boldog, mint te. De ha azt mondom, hogy erősebben dobog a szívem, melegséget érzek az arcomban, összeszorítom az ajkaimat – így közelebb tudunk kerülni ahhoz, mi történik velem valójában. Nekem ez coachként is hasznos tanulság volt, terápiában pedig még inkább látom a hasznát.

És milyen gazdag, mély, színes világ az érzékletek világa! Hol érzed? Milyen az intenzitása? Merre irányul? Milyen a textúrája? Hol a határa? Milyen a minősége? Van-e ritmusa, sebessége? Ismétlődik? Mitől változik? Gyorsul? Lassul? Mi történik, ha felerősíted, eltúlzod?

A tréningen végül az egyik legfontosabb személyes élményem pont ahhoz kötődik, hogy a rokonommal voltam egy programon. A PG csoportban, bár egyikőnk sem tervezte, dolgoztunk a kettőnk kapcsolatán, és ez közelebb hozott minket.

Tavaly írták meg e-mailben az IsraGIC vezetői, hogy bezárják az intézetet. Bár sok energiát tettek bele, az utóbbi időben nem jött össze kellő résztvevő a tréningekre. Szomorú lettem. Pontosabban: könnybe lábadt a szemem, nem mozdultam, nehéznek éreztem a végtagjaimat, és csak kis levegőket vettem. Így búcsúztam én a testemmel tőlük.

Trénerek: Arye Bursztyn, Yaacov Kaiser, Jackie Low-Stevenson

Időpont: 2009. július 5-10

Budapest, 2011. július 25.

Bozsogi Dia

Közelgő programok

11 február 2025
19:00 - 20:30
MagNet Közösségi Ház, Andrássy út 98
Budapest, 1062 Magyarország
5000Ft
12 február 2025
18:00 - 20:00
online esemény,
Ingyenes de regisztrációhoz kötött
15 február 2025
február 15 - február 16
MagNet Közösségi Ház, Andrássy út 98
Budapest, 1062 Magyarország
300EUR

Mielőtt mennél...

Ha szeretnél időben értesülni Gestaltos hírekről, eseményekről, itt feliratkozhatsz: