A két órás műhelyen ránézünk arra, hogy milyen kapcsolódások találhatók a Gestalt és a judaizmus között, azon túl, hogy a Gestalt alapú pszichoterápia és a szervezetfejlesztésben elterjedten alkalmazott mezőelmélet kidolgozója zsidó volt- A sokezer éves hagyomány és a néhány évtizedes rendszer kultúrája mutat közös megközelítéseket- Ezek némelyikét fogjuk körbejárni, nem annyira alaposan, mint inkább érdekesen-Hogy milyen felfedezéseket teszünk, abban sok szerepe lesz a műhely résztvevőinek, és szerepe lesz a műhely vezetőinek is, nevezetesen Radnóti Zoltán rabbinak, aki értelemszerűen a judaizmusban van otthon, és Erős Ilának, aki inkább a Gestaltban- Terveink szerint megnézzük a személyes viszonyulásunkat a két rendszerhez, megjelenítünk néhány szentírási (ie- 1000 körül) , ill- talmudi (isz 500 körül) idézetet, de hagyunk némi időt arra is, hogy ha kérdéseid vannak, azokról beszélgessünk- Ha semmit vagy nem sokat tudsz a Gestaltról, a zsidóság klasszikus hagyományos interpretációjáról, akkor is jöhetsz- Ígérjük, hogy mindkettő atmoszférájából kapsz valamit, és kicsivel több információd is lesz- Aztán később még tanulhatsz hozzá-