A 2017-es konferencia A pszichoterápia és tanácsadás hatásával foglalkozott. A külső erőktől meghatározottság és a segített, terápiás változás, belső fejlődés egymásra hatásával. Mi tűnik elrendeltetettnek, mi változtatható? Hogyan hatnak a hitek, hiedelmek? Játszik-e szerepet a szerencse vagy a balszerencse a terápiás folyamatban? Mi a szerepe a félelemnek/kíváncsiságnak belső világunk homályos, ismeretlen részeivel kapcsolatban – mennyire vezérelnek terápia vagy éppen paraterápiák felé?
A Gestalt a Elfogadni a sorsot, vagy beavatkozni – döntési helyzetek a terapeuta szemszögéből” című Módszertani sokszemközben szerepelt. Az absztrakt :
„Beavatkozni vagy nem? Dolga-e a terapeutának a páciens helyett megoldani az életét? Vagy abban kell őt segíteni, hogy ő maga képes legyen döntéseket hozni, akár segítséget kérni a szociális szférában vagy társszakmáktól? Az ismertetett eset – egy szorult helyzet, amelybe a páciens és talán a terapeutája is került – érdekes terápiás kérdéseket vet fel: mi a szerepe a terapeutának, ha a páciense szorult helyzetben érzi magát, kivel lojális a terapeuta, képes-e páciense szorult helyzetében belső problémaként is látni a szituációt? Jelen módszertani sokszemközt a terapeuta szerepére helyezi a hangsúlyt, történetesen, hogy mennyire avatkozik/nem avatkozik be a páciens döntéseibe, és felveti azt a kérdést, hogy mennyiben van lehetőségünk befolyásolni a páciens sorsát.
Vannak módszerek, ahol rögtön a beavatkozásra helyeződik a hangsúly. Képviselőik szerint nem lehet nem beavatkozni, mert a terapeuta puszta jelenléte hatást jelent. A kérdés inkább az, vajon tudjuk-e, hogy milyen hatást jelent jelenlétünk, tudunk-e bánni ezzel az elkerülhetetlen jelenséggel? Egyáltalán miért van szükség arra az illúzióra, hogy a terapeuta abszolút semlegesen is jelen lehet egy terápiában? A fő kérdés, hogy „kinél, hogyan?” avatkozunk be.
Az együttérző hallgatás éppoly fontos hatású lehet, mint a tanácsadás. Ki, mit ért tehát „beavatkozás” alatt? Mennyire és milyen eszközökkel lehet beavatkozni? Mikor és miért érezzük azt, hogy be kellene avatkoznunk? Mit jelent az, ha erős késztetést érzünk a beavatkozásra? Milyen hatással van a páciensre, ha beavatkozunk? Van-e olyan helyzet, amikor azt kell megerősítenünk a páciensben, hogy fogadja el/hívja ki a sorsát?
Meddig lehet elfogadni a sorsot, és mi az a pont, ahol a terapeuta elkezd másképpen gondolkodni, és késztetést érez, hogy valami mást is csináljon. A módszertani sokszemköztben a pszichoanalitikus, a daseinanalitikus, a Gestalt, az aktív analitikus és a személyközpontú módszer képviselői ütköztetik nézeteiket egy fiatal férfi páciens esete kapcsán, aki a gyermeke láthatási jogáért küzd.”
Az egyesületi közvetítők rendszeresen találkoznak, hogy dolgozzanak a tematikán, erről levélben értesítelek. A 2019es konferenciáról ősztől rendszeresen értesülhetsz, Te is részt vehetsz, mint látogató vagy ha végzett terapeuta vagy – mint előadó.
Ha érdekel a lehetőség, írh, hívj : Mondok Árpád.