A szervezők tudatosan ötven főben korlátozták a létszámot, így egy intézményből kettőnél több jelentkező nem lehetett. Így nemzeti értelemben elég vegyes társaság gyűlt össze, összesen 12 országból, de például Kelet-Európából csak a MaG vett részt a konferencián.

Életkorok mentén már nem volt ennyire heterogén a résztvevők eloszlása. A jelenlévők legnagyobb része 50 és 60 év közötti korú volt, és csupán ketten voltak 40 év alattiak (egy 33 és egy 24 éves résztvevő). Ez kiugró látvány volt akkor, amikor életkori szerveződés mentén néztünk rá magunkra és arra, hogy a különböző korosztályok milyen értékkel járulnak hozzá a közösséghez. Izgalmas kérdéseket vetett fel ez a kormegoszlás a Gestalt jövőjét illetően.

Nemcsak ezek voltak sajátosak ebben az összejövetelben, hanem a felépítése is. A stabilitás és mozgalmasság egyensúlyát adta a szerkezet, amelyben volt nagycsoport, tematikus műhely és tanulócsoport.

A nagycsoport

A nagycsoportot nem vezette senki abban az értelemben, hogy tudta volna, mire akar kilyukadni, hanem egy pár felírta egy óriási papírcsíkra az elhangzottakat, majd azt strukturálták és többszöri módosítás után CD-n elküldték mindenkinek a találkozót követően. Így teremtették meg a csoportemlékezetet azokról a témákról, amelyeket elég fontosnak tartottak a résztvevők ahhoz, hogy nagycsoportba behozzák. Az összejövetel éppen a zsidó újévre esett, és így néhányan később érkeztek, mert a legjelentősebb ünnepet a családjukkal töltötték, ahogy ez minden kultúrában oly jellemző. Ebből nagyon izgalmas, fojtott és felszínre kerülő feszültségekkel tarkított vita keletkezett. Olyan témák merültek fel, hogy a többség mennyire legyen-lehet érzékeny a kisebbség igényeire, és a kisebbség mennyire kell hogy beolvadjon, azonosuljon a többség normáival. A téma természetesen túlmutat a zsidóságon a keresztény vagy iszlám többségű kultúrákban, hiszen a többség-kisebbség, a beolvadás-különállás-kirekesztettség kérdése sok más vonatkozásban is feltehető, így például a Gestalttal kapcsolatban az analitikus dominanciájú terápiás kultúrákban is.

A tematikus műhelyek

A tematikus műhelyek meghirdetett vezetőkkel zajlottak. Ők felkészültek és vezették a csoportmunkát. Így is előfordult, hogy valaki nem jött el a meghirdetett témavezetők közül, de másvalaki beugrott helyette, és a maga módján levezette a közös gondolkodást. Talán ebből is érződik az olvasó számára, hogy az egész összejövetelben volt valami sajátos keveréke a spontaneitásnak és szervezettségnek. Egy időben nyolc tematikus műhely zajlott, mindegyik kétszer volt megtartva, így alig volt olyan műhely, amiről le kellett mondani a bőséges választék miatt.

A tematikus műhelyek egyik legérdekesebbike a minőség és hozzáértés a terápiában, illetve ezek mérésének kérdései körül zajlott. A kérdés úgy merült fel, hogy hogyan lehet mérni egy terapeuta vagy tanácsadó hozzáértését, a munkája minőségét, és vajon elég-e az, ha a tanultságának óraszámával fejezzük ezt ki, mint ahogy ez annyira jellemző Európában és Észak-Amerikában. Az egyik résztvevő egy olyan érdekes kompetenciamérő módszerről számolt be, hogy a tanonc próbaterápiát tart, és utána reflektál saját magára: mivel volt elégedett, hogyan látta magát terapeutaként. Az értékelés alapja ez esetben nem a terápia minősége, hanem maga az önreflexió.

Nem kevesebb izgalmat rejtett magában a képzés, az akkreditáció és elfogadottság kérdése. A nyugati országokban több évvel ezelőtt, Magyarországon máig jellemző gyakorlatot a jelenlévők elitistának minősítették, nevezetesen azt, hogy pszichológusok vagy pszichiáterek továbbképzéseként történik a terápiás képzés. Valószínűleg néhány év, és az európai előírásoknak és elterjedt gyakorlatnak megfelelően itt is bekövetkezik az, hogy a pszichológusi, pszichiáteri és pszichoterápiai szakmákat egymástól elkülönülő szakmáknak tekintik, és ennek megfelelően építik fel a képzést is. Az ellenállás ezzel kapcsolatban szinte tapintható itthon is.

További érdekes téma volt a terápiai, illetve tanácsadói ügyfél-viszonyban az intim, illetve stratégiai kapcsolat ellentéte, egyensúlya. Intimként határozunk meg egy kapcsolatot, ha jellemző rá a spontaneitás, és ilyenkor nem lehet tudni, hogy mi lesz a kimenete. A stratégiai kapcsolat valamilyen cél érdekében történik, és afelé halad. A terápiás és szervezeti tanácsadói kapcsolatban különböző mértékben és formában lehet jelen a két elem, a stratégiai vonás ad célkövetést, az intimitás adja a legváratlanabb képeket, megoldásokat.

Egy idős, 80 év feletti pár, egyiküknek Fritz Perls volt a tanára, vezettek műhelyt az etikusságról. A beszélgetés során némelyek nagyon szigorú etikai normák betartását támogatták, mások azokról a „kalandjaikról” meséltek, amelyek nemigen illenek bele az etikai előírásokba. Számunkra a legelfogadhatóbb megközelítésnek az tűnt, hogy fontos, hogy szabályok korlátokat teremtsenek, de nem jó, ha ezek a korlátok merevek és „megölik” a kapcsolatot.

Izgalmas kérdések merültek fel a Gestalt és a szociokulturális környezet összefüggéseit vizsgáló műhelyen. Felmerült, hogy mennyiben változik az alapvető gestaltos fogalmak jelentése attól, hogy más nyelvbe átültetjük őket (pl. a ’contact boundary’ kifejezést lefordítják-e és hogyan). A résztvevők egyetértettek abban, hogy minden kultúrának megvan a maga Gestalt megközelítése – hiszen a Gestalt lényege éppen az, hogy a rendszer (ez esetben maga a Gestalt elmélet) a kontextussal (a kulturális környezettel) kölcsönhatásban létezik csak. Tehát más az angol, az amerikai és a magyar Gestalt. Ekkor azonban azzal a kérdéssel szembesültünk, hogy van-e egyáltalán egyetemes Gestalt? Ha az elméletből következően minden helyzetről helyzetre változik, akkor a Gestalt elméletben mi az állandó?

Az egyik program kimondottan arról szólt, hogyan lesznek az intézmények 5 év múlva sikeres, virágzó szervezetek. A csoportot vezető kérdések mentén gondolkodtatta el a résztvevőket a saját szervezetükről: Mire van szükség a szervezetben? Mi hiányzik, mi az, ami alulfejlett a szervezetben, és mi az, ami túlfejlett? Hogyan kapcsolódunk érzelmileg a szervezetünkhöz, és mi lehet ebben a csapda? Tekintettel arra, hogy a legtöbb Gestalt intézet, beleértve a Magyar Gestalt Egyesületet is, non-profit szervezet, amelyet lelkes emberek saját energiájukból és pénzükből hoznak létre, a műhely legérdekesebb tanulsága talán az volt, hogy nem elég csak érzelmileg kötődni egy szervezethez, hanem érdemes egyensúlyban tartani, összekapcsolni az agyat és a szívet.

A másik direkt módon szervezeti kérdésekkel foglalkozó műhely a gestalt és a vezetés kapcsolatával foglalkozott. A facilitátor saját hipotéziséhez gyűjtött véleményeket, ami szerint a gestaltos szervetek vezetésére jellemző egy olyan „DNS”, ami genetikusan megakadályozza a hatékony, stratégiai vezetést. Mi, gestaltosok azt mondjuk magunkról, hogy az intimitást visszük be a szervezetekbe, és lehet, hogy nekünk éppen ebből van túl sok. Ehhez kapcsolódóan merült fel nagycsoportban az a téma is, hogy gestaltos intézményekre erősen jellemző a szétszakadás, különválás, mintha ez is természetes, genetikus jellemzőjük volna.

A tanulócsoport

Minden késő délután két órát a 8 fős, változatlan összetételű tanulócsoportban töltöttünk. Ebben beszéltük meg a nap során szerzett tapasztalatokat, élményeket. Ezek a csoportok a stabilitásuk miatt is intim közeget eredményeztek, és nagyon jó talaja voltak a nap során előjött gondolatok és érzelmek feldolgozásának. Ezeket a csoportokat nem vezette senki, a vezetésük spontán alakult ki és változott. Egyikünk tanulócsoportjában olyan témák körül voltak energiák, mint vezetés-követés, elemzés-érzelmek kifejezése, illetve a holokauszt múltja és jelene. Másikunknál a fő kérdések az identitás körül alakultak ki: ki hogyan definiálja önmagát? Mennyiben segít ebben egy-egy kisebbséghez való tartozás? Előkerült az anyanyelv kérdése is, ugyanis a résztvevők közül sokan nem az anyanyelvükön tanulnak, dolgoznak, járnak terápiába. Érdekes kísérlet volt, ahogyan ennek a csoportnak minden tagja a konferencia végén a nagycsoportban a saját anyanyelvén mesélt magáról pár szót.

Az összejövetel helyszíne Dániában volt, egy Vallekilde nevű faluban. Olyan iskola volt a házigazda, ahol egyébként a világ minden tájáról jönnek fiatalok, és együttműködést, kommunikációt, elfogadást, saját maguk és mások fölötti örömöt élik meg, tanulják. A természetesség és emberség megszokott helyszíne jó alap volt a változatos és érzelmileg megérintő gestaltok számára. A résztvevők arra jutottak, hogy érdemes ezen az úton továbblépni, és a következő ilyen találkozó 2007 áprilisában lesz megtartva egy görög szigeten, „Going Deeper” címmel.