Erős Iona: Pszichoterápia folyóirat/22. évf. 2. szám (2013.11.25)

A Kényszerbetegek pszichoanalitikus kezelése című cikkben számomra legérdekesebb az a felfogás, amely szerint a kényszer „nem tanult magatartás, hanem ösztöntulajdonságokkal bíró jelenség, melynek van egy normál és van egy patológiás fejlődési útja is.” Én azt gondolnám, hogy inkább mértéke. Ingatag egyensúlyi helyzet, amelyet kóros szabályozás próbál helyreállítani. A saját és a másokról alkotott kép mindenható és büntető, és a valóságot inkább gondolati úton közelíti meg, elkerülve az érzéseket. Valahogy az a gondolat, hogy ez ösztönös, arra utal nekem, hogy egy lépéssel közelebb vagyunk a jó és rossz, egészséges és beteg határainak kevésbé rigid meghúzása felé.

Van egy új modell, aminek szinte viccesen hosszú neve van: bio-pszicho-szocio-spirituális (BPSS) modell. Erről szól a második elméleti tanulmány ebben a számban. A szerzők új paradigmáról beszélnek a gyógyításban, a személyiségfejlődés fogalmát árnyaltabban kezelve, „a személyest meghaladó transzperszonális fejlődési szinttel is foglalkozzunk.” A spiritualitás nem vallás, hanem „valaminek a mély tudása, … amely a személyiség gyarapodását segíti elő. A személyiség alrendszerei között új integráció jön létre, érettebb, integráltabb személyiségstruktúra alakul ki. A modellt terápiában (tegyük hozzá, coachingban is) alkalmazva – a szerzők szerint – „reintegráció valósul meg biológiai, pszichológiai, szociális és spirituális szinteken.” Ezt nem pontosan értem, de tetszik. Még egy fogalmat próbálnak meg tisztázni, a transzperszonalitásét, miszerint (hogy utálta Bruckner Szigfrid, a fájós fogú oroszlán ezt a szót Lázár Ervin meséjében!) „az egyén és egy magasabb entitás közti kapcsolat. Amikor a személy én-azonossága tágul annyira, hogy magába foglalja az emberiség, élet, psziché vagy kozmosz nagyobb aspektusait is. Ez több értéket és értelmet hoz az egyén életébe”, ami véd és gyarapít. Itt még egy fontos dolgot olvastam, azt, hogy a kirekesztés nem egyeztethető össze a spirituális szemlélettel, ez elég jó jelzés lehet arra, hogy valaki, spiritualitásról beszélve komolyan vehető-e. Függőség és poszt-traumás stressz esetén sikeres a spiritualitás hozzáadása. Hát, ez így elég hülyén hangzik: a spiritualitás hozzáadása.

A következő cikk beilleszkedési zavarokkal küzdő nagyothalló gyerekek  dramatikus csoportjáról szól. Ezeknek a gyerekeknek a feszültségtűrése alacsonyabb, nyelvileg kiszolgáltatottak, frusztráltak, nagy szeretetigényűek. A csoportokkal ezeket célozzák meg: saját hangulat felelősségteljes formálása, szolidaritás terén önnevelés, etikus gondolkodás és bajtársiasság. Hmm … mintha erre szükség lenne máshol is. Ők mindenesetre nyitottak a dramatikus foglalkozásra, itt kiélhetik agressziójukat, aminek terápiás hatása van, és feldolgozhatják konfliktusaikat. Ebben a cikkben egy Alfred Adler hivatkozás hívta magára a figyelmem, amely szerint a viselkedés legkisebb részletéből következtethetünk az egész életstílusra.  Nem tudom, pontosan mire, de hogy a legkisebb részletben az egész megjelenik, ezzel egyetértek, és a személyes és szervezeti munkában fontos tudás. Még egy Adler: a lelki egészséghez elengedhetetlen a szeretet, bizalom, fontosság érzésének triásza.

Az etikai kérdések sorozat ebben a számban nagyon izgalmas. Egy terapeuta ügyfelének testvérével áll össze üzletelni, úgy hogy az üléseken szerzett tudomást az üzletről, és az összeállásról nem szól az ügyfelének. Megint hárman értékelik az esetet, és legnagyobb meglepetésemre ketten felfedeznek etikai vétséget, egy szakember pedig nem, sőt azt írja, „attól tartok, hogy a mai közállapotaink ismeretében nem zárható ki, hogy eljutna etikai eljárásig.” Nem fejti ki, mire gondol. Szerintem súlyos etikai vétség történt.

Közelgő programok

Mielőtt mennél...

Ha szeretnél időben értesülni Gestaltos hírekről, eseményekről, itt feliratkozhatsz: